Afis film: 2D Kontroll nélkül - Magyar felirattal (Systemsprenger)

2D Kontroll nélkül - Magyar felirattal (Systemsprenger)

N-15
121 perc
Dráma

A filmről

Megindítő történet egy kilencéves kislányról, aki ellenséges magatartással reagál a szülői szeretet hiányára. Mindenhol kívülállónak érzi magát, nem tud beilleszkedeni, engedetlen, egyszóval problémás gyerek, aki komoly feladat elé állítja a családsegítő szociális szerveket, melyek sajnos nem állnak a helyzet magaslatán. Benni viselkedése már nemcsak az őt körülvevőkre, hanem saját magára is veszélyes. Nem tud belenyugodni, hogy az anyja eldobta őt, töretlenül hisz benne, hogy egyszer véget ér a rémálom, kinyílik az ajtó és egy szerető anya vár rá tárt karokkal. Amikor már úgy tűnik, a düh teljesen hatalmába kerítette a megtört lelkű gyereket, egy nevelő védelmébe veszi őt, és egy nem szokványos, kicsit sem veszélytelen ötlettel rukkol elő.
A film félelmetesen realisztikusan ábrázolja a magukra hagyott, állami gondozásba került gyerekek belső vívódását, a szociális ellátórendszer ugyanis a segítő szándék ellenére sem tud minden esetben megfelelő támaszt nyújtani számukra. A főszereplőt alakító Helena Zengel hiteles alakítása maradandó filmélményt garantál.

Részletek

Műfaj: Dráma

Időtartama: 121 perc

Rendezte: Nora Fingscheidt

Ország: NÉMETORSZÁG

Nyelv: NÉMET

Forgalmazó: Bad Unicorn

Közönség: N-15

Hivatalos Trailer

Szereposztás

Főszerepben:

Helena Zengel

Program

 Kedd
11.08
Szerda
12.08
Csütörtök
13.08
Péntek
14.08
Szombat
15.08
Vasárnap
16.08
Hétfő
17.08